2 Fejezet - Ne félj tőle

*Sam szemszőge*

Egész éjjel alig aludtam valamit. Reggel korán mentem futni. Csodálkozva láttam, hogy nem én vagyok az egyedüli korán kelő. Victoria, aki a szomszédomban lakott, pár saroknyira ő is futni indult. Észre vett, így megvárt.

  - Szia. - köszöntem oda érve.

  - Jó reggelt. - mondta. - Futunk együtt?

  - Aha. - mosolyodtam el. Elindultunk. Lassú kocogásba kezdtünk. Nem sokat beszéltünk, ugyanis mindkettőnk fülében füles volt, amin keresztül a zene játszódott le. Mégis jó érzés volt mellette kocogni. Jó érzés... Ahogy szaladtunk olyan furcsa érzés fogott el... Victoria megbotlott, ahogy futott így mielőtt földet ért volna kifogtam, így a karjaimban landolt. Csak néztünk egymás szemébe... Ránéztem tökéletes arcára, ami gyönyörű volt. Lassan közel hajoltam hozzá.

  - Victoria! - hallottam egy kissé dühös hangot. Fel néztem és Daniel előttünk állt összefont karokkal.

  - Daniel!! Mit keresel itt? - kérdezte idegesen Victoria és fel ki szállt karjaim tartásából.

  - Futni jöttem és te? - fonta össze karjait Daniel a mellkasa előtt.

  - Én is. - felelte.

  - A fiú karjaiban?

  - Majdnem elesett és ki kifogtam, hogy ne essen a földre. - hallattam én is a hangom.

  - Mindegy. Gyere Victoria. - hangja parancsoló volt.

  - Jó. - mondta lehajtott fejjel Victoria. Elmotyogott nekem egy ''Köszönöm''-öt és Daniellel az oldalán elmentek.

Furcsának találtam a kis jelenetet. Mintha Victoria félne Danieltől. Talán bántja? Hazáig szaladtam, majd lezuhanyoztam és készülődni kezdtem a suliba. Suliba menet láttam, amint Victoria beül az autóba Daniellel a nyomában, majd az apjuk lehajt az autóval a felhajtóról és elindul az iskola felé. Furcsa ez a család  gondoltam magamban.

  - Szia. - köszönt Abigail ezzel megszakítva gondolatmenetemet. Nagyon vidám volt.

  - Szia. Mi ez a jó kedv?

  - Apa megveszi Mistral-t. - újságolta.

  - Mistral? Az ki vagy mi?

  - Egy ló. Fekete és kanca. Gyönyörű.

  - Ha te mondod. - sosem érdekeltek a lovak. - De persze én nem kapom meg a mocit, Ez nem ér.

  - Aló nem annyira veszélyes mint a motor.

  - Dehogynem. - ellenkeztem. - A ló rád tud lépni és le is tud hajítani magáról, nem beszélve arról, hogy harap is.

  - A motorral a sáncban kötsz ki... jó esetben.

  - Mindegy. Majd mutass képet vagy élőben.

  - Várj van képem róla. - vette elő a telefonját Abigail. - Itt van. - mutatta büszkén. Valóban szép volt, csak úgy fénylett a szőre. Szelídnek tűnt de ki tudja.

  - Szép. - feleltem. - Na megyek órára, szia.

Ahogy beértem az osztályterembe rögtön észre vettem Victoriat, aki a székén ült. Gyönyörű volt. Rám nézett a gyönyörű szemeivel. , majd halványan elmosolyodott. Rá néztem Danielre akinek a tekintete nem volt annyira kellemes. Szemei szinte villámokat szórtak. Egy pillanatra azt hittem, hogy a szemei kékből aranybarnára váltottak. Biztos káprázik a szemem gondoltam. Victoria megbökte bátyja karját. A fiú rátekintett. Nem értettem a szituációt így leültem a helyemre. Az első óra lyukas óra lett, mert a tanárnő nem ért be időben. Mindenki beszélgetett valakivel, kivéve én... Én olvastam szokáshoz híven.