Lassan egy hónapja ez van. Minden éjjel felriadok és hajnalig olvasok. Aztán iskolában ismét a könyveket bújom és szinte egy barátom sincs, csak a könyvek. Ha valamit nem tudok, azt könyvekből tudakolom. Talán emiatt vannak a furcsa álmaim éjjelente, ami mindannyiszor felriaszt. Az utolsó könyv amit olvastam az érdekes volt. Természetfeletti lények, halandók és azok közti szerelmek. Volt amelyik szerelem a halálba torkollott és volt amelyik örökké tartott.
A szokásos könyvolvasás a suliban mindenkit zavart. Órákon elkalandozott a figyelmem és a tanár hangos megszólítása zökkentett ki. Ilyenkor persze az egész osztály nevetett. A könyvtárban szeretek mindig a legjobban olvasni ott legalább csend volt. Sőt, túl nagy csend. Leesett az egyik könyv a polcról. Odanéztem és egy elsuhanó árnyat láttam. "Biztos káprázik a szemem'' gondolattal folytattam az olvasást. Lépések zaja ütötte meg a fülemet.
- Van itt valaki? - kérdeztem hangosan, jól halható legyen hangom.
Nem kaptam választ és a lépések hangja is elhalt. Jobbnak láttam elmenni. Felálltam és elindultam a kijárat felé. Ismét halottam a lépések hangját így menekülőre fogtam. A lépések is felgyorsultak a hátam mögött. Majdnem kiestem az ajtón, olyan erővel nyitottam ki.
- Figyelj már oda! - szólt Scott az egyik osztálytársam.
Én fittyet hányva a szavaira és szaladtam az informatika terem felé, ahol az órám következett. Bementem a terembe.
- Jól vagy? - kérdezte a tanár. - Falfehér vagy.
- Igen jól. - feleltem.
Oda sétáltam a a gépemhez. Leültem és felléptem az internetre. Kíváncsi voltam, hogy mi lehetett a könyvtárban. ''Suhanó árnyak'' írtam be a keresőbe. Először utcai fények elmosódott csíkjait dobta ki, majd kicsit lejjebb keresgélve megtaláltam azt ami engem valójában érdekelt. Egy sötét emberi alak aranysárgában virító szemekkel.
- Kis figyelmet kérek. - szólt a tanárnő.
Mindenki megfordult és a katedra felé nézett, ahol tanárnő és két diák állt. Egy fiú és egy lány. - Bemutatom nektek két új osztálytársatokat. Victoriat és Danielt. Most költöztek ide a városba. Szeretném ha kedvesek lenétek velük.
Néhányan elmotyogtak egy ''jó tanárnő-t'' és vissza fordultak a gépeikhez. Én Victoria-t néztem, aki szintén engem nézett. Mintha ismerném.
- Wolsey kérem engedje maga mellé Victoriat. Ezentúl ő lesz a társa informatika órán. - a torkomban dobogott a szívem, mert az én vezetéknevem Wolsey, Sam Wolsey.
- Jó. - szóltam és széket húztam oda az enyém mellé. Victoria oda jött és leült.
- Szia. - köszönt. Victoria Ordway vagyok. - kezét nyújtotta.
- Szia. - köszöntem vissza. - Sam Wolsey. - fogtam meg a kezét és kezet ráztam vele. Az óra hátralévő részében nem szóltunk egymáshoz. Kicsengettek és mindketten az osztály felé vettük az irányt. A háta mögött ültem egy paddal arrébb. A haja gyönyörű fekete volt. Szeme akár a gesztenye legsötétebb változata. A testvére Daniel előttem ült. Úgy tűnt zavarja, hogy suliba kell járnia, mintha többre tartaná magát a többi diáknál.
- Szia. - köszönt a húgom, aki bejött hozzám az osztályterembe.
- Abigail! Szia. - intettem neki.
- Ezt otthon hagytad. - adta át a szendvicsem.
- Köszi. Hová is lennék nélküled!
- Sehová. - mosolygott. - Kik ezek az új diákok?
- A lány Victoria a fiú meg Daniel. Most érkeztek a városunkba.
- Jó pasi. - suttogta Danielre pillantva.
- Abigail!
- Jó, nyugi. Na most megyek, szia. - köszönt és ki ment a teremből.
- Szia. - köszöntem. Megkezdődött az óra. Történelem óra jött. A tanár egész órán csak olvasott. Rápillantottam Victoria-ra. Feszengett valami miatt. A szeménél mintha az erek kitüremkedtek volna. Amikor jobban megnéztem bőre ismét sima és tökéletes volt. A szeme sarkából rám tekintett én meg elkaptam a tekintetem. Suli után haza mentem és otthon folytattam a keresést az árny után. Semmi kézzelfoghatót nem találtam, ugyanis nem létezik olyan emberi lény, akinek a szemfogai jobban megnőnek mint egy átlagos emberé, vért iszik és meg tud igézni bárkit is. Nem beszélve az erek lüktetéséről. Lehetetlen...
VAGY MÉGIS?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése